A minap lapunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, állásfoglalást kérve a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné alapítványok anonimizálási gyakorlatáról. A Péterfalvi Attila elnök által jegyzett dokumentum szerint a Pallas Athéné alapítványoknak a megbízási szerződések esetében mindenképpen, a támogatási szerződések esetében pedig valószínűen nyilvánosságra kellene hozniuk az általuk megbízott, illetve támogatott „magánszemélyek” neveit.
| ||
Gyakorlatuk alátámasztására az alapítványok pénteki közös közleményükben a Kúria ítéletére hivatkoztak; e szerint „győztes pályázatok tekintetében a nyertesek nevét a természetes személyek kivételével” kell kiadniuk, illetve „az sem volt megállapítható, hogy lenne olyan kifejezett jogszabályi rendelkezés, amely a személyes adatok közlését lehetővé tenné”. Emellett azzal vádoltak több sajtóorgánumot – köztük első helyen a NAIH-t megkereső Narancsot –, hogy „szándékosan és félrevezetően ragadtak ki” részleteket az állásfoglalásból, amelyből – szerintük – éppen annak ellenkezője olvasható ki, mint amit írtunk.
A NAIH állásfoglalása közben elérhetővé vált a hatóság honlapján, így mindenki maga győződhet meg arról, mi a dokumentum helyes interpretációja (s hogy tudósításunk helytálló volt-e). Ám kétségtelen, hogy a Kúria és a NAIH álláspontja között első ránézésre valóban láthatunk ellentmondást. (Szükséges ugyanakkor megjegyeznünk, hogy az alapítványok lapunknak csütörtökön adott tájékoztatása szerint a Kúria írásba foglalt ítéletét ők maguk sem kapták még meg, idézni tehát nehézkes belőle; ennek ellenére nincs okunk kételkedni abban, hogy az idézőjelek közötti „szövegrészek” tartalmilag helytállóak, hiszen a Világgazdaságban ugyanerről számolt be a pert indító újságíró kollégánk, Csabai Károly is.)
Az első tévedés
Az alapítványok közleményében van azonban egy, mondjuk így, félreértés, amit mi nem mernénk szándékosnak nevezni, bár kétségtelenül félrevezető: a Kúria ítélete egy olyan adatigénylés tárgyában született, amely az alapítványok által pályázatok keretében nyújtott támogatásokra vonatkozott; ebből következik, hogy maga az ítélet is kizárólag a pályázaton elnyerhető pénzekre vonatkozik (ez az alapítványok közleményében „idézett” szövegrészletből is látszik). A megbízási szerződések kérdésével viszont sem a per, sem a Kúria nem foglalkozott. Annál inkább az információszabadság hatóság, amely általában reflektált a „magánszemély” kedvezményezettek anonimizálására, s erről mondta azt, hogy a megbízási szerződések esetében nem maradhat ismeretlen a szerződő természetes személy. A megbízási szerződések ügyében tehát nincs ellentmondás a Kúria és a NAIH véleménye között, a Kúria ugyanis ebben egyáltalán nem foglalt állást.
Tudomásunk szerint egyébként a NAIH értelmezési gyakorlata az, hogy amennyiben közfeladatot ellátó szerv bíz meg valamilyen feladattal egy természetes személyt (mint a jelen esetben is), akkor ez utóbbi legalább a megbízásban rögzített feladat erejéig maga is közfeladatot ellátó személynek tekinthető, s mint ilyen, a közfeladat ellátásával összefüggő személyes adatai – így például a neve – az infótörvény szerint közérdekből nyilvánosak. Úgy is mondhatnánk, a közfeladat nem veszíti el közfeladatjellegét azáltal, hogy „magánszemélyt” bíznak meg elvégzésével. S a szerződések valóban ilyen feladatokat állapítanak meg: az alapítvány (mint közfeladatot ellátó szerv) doktori iskolai programjának kidolgozása, doktori programigazgatói feladatok ellátása, a Kecskeméti Főiskola fejlesztésében, átalakításában való részvétel, nemzetközi kapcsolatépítés, elemzés-kutatás stb.
A második tévedés
A támogatási szerződések esetében azonban valóban van egy látszólagos ellentmondás: a Kúria szerint a jogszabályok nem teszik lehetővé a nyilvánosságra hozatalt, a NAIH szerint viszont a neveknek is nyilvánosaknak kellene lenni. A probléma abból adódik – derül ki a NAIH állásfoglalásából –, hogy a nyilvánosságra hozatalt előíró törvény a Pallas Athéné alapítványokra nem vonatkozik, mert azok nem részei az államháztartásnak. Eszerint tehát e joghézagra hivatkozva lennének anonimizálhatók a támogatottak nevei. A bíróság itt megállt az érvelésben, Péterfalviék viszont nem, s a joghézag ellenére is leszögezték: „az alapítványok vagyonával való gazdálkodásra ugyanolyan nagyfokú nyilvánosság kellene, hogy érvényesüljön, mint az államháztartás alrendszereibe tartozó egyéb szervekre.” Szerintük ezt kívánná a tudományos élet szabadsága és tisztasága is. Ráadásul amennyiben valamely közfeladatot ellátó szerv (egyetem, kutatóintézet) alkalmazottja közfeladata ellátásához (kutatás, oktatás) kapcsolódóan részesül támogatásban, nevének emiatt is nyilvánosnak kellene lennie.
A közpénzből fenntartott más kutatási-oktatási intézmények egyébként pontosan így tesznek: az Akadémia Bolyai- vagy Domus-ösztöndíjas kutatóinak, oktatóinak listái elérhetők az MTA honlapján, az egyetemeken még az Erasmus-ösztöndíjas hallgatók nevei is olvashatók a tanszéki hirdetőtáblákon, de természetes személy támogatottak esetében ugyanígy jár el a Nemzeti Kulturális Alap is. A közpénzekből nyújtott támogatásoknál az általános gyakorlat tehát „magánszemélyek” esetében is a nyilvánosság, és nincs olyan érdek – az alapítványoknál a NAIH szerint a jegybanki függetlenség sem az –, ami indokolná, hogy az MNB alapítványainál máshogy legyen. Erről szól Péterfalviék állásfoglalása.
Az alapítványok közleményének azon kitétele tehát, hogy „mindenben a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelve” tették volna közzé adataikat, erősen kérdéses, sőt, téves. Figyelembe véve, hogy az alapítványok eddig is sajátosan értelmezték a közpénzek felhasználására vonatkozó hatályos szabályokat (lásd nyilvánosság, közbeszerzés etc.), a tisztánlátás érdekében az anonimizálási gyakorlat immár hivatalos vizsgálatát kezdeményeztük a NAIH-nál.
